Bevallom őszíntén, hogy megcsináltam, betettem a hűtőbe, de nem volt kedvem elővenni, és átgyúrni, mert azt hittem, hogy megint rossz lett.
Na, ez is lehetne egy "nap tanulsága", azaz fejezz be minden munkafolyamatot, és csak azután alkoss véleményt. Valamiért úgy döntöttem ma este, hogy átgyúrom a masszát. Talán azért, mert minden gyerek elaludt, és nyugi volt a házban.
Jól megszórtam a munkalapot porcukorral (s amikor elfogyott, mert a massza magába "szívta", újra szórtam, és a végeredmény fantasztikus lett. Egy részt levettem belőle, és befestettem kevés piros festékkel (kesztyűben...).
A fehérből pedig kis virágokat szúrkáltam kiszúróval. Felteszek ide majd képett erről, a következő bejegyzésben pedig bemutatom a fondant színezését. Ki tudja mit kezdek holnap a kék vajkrémes tortával, lehet, hogy hasznosak lesznek a fondant virágok is.
Pici virágok fondantból, kiszúró segítségével.:
Szia!
VálaszTörlésFurcsállom, hogy porcukron gyúrod át a fondantot. Miért nem használsz kukoricakeményítőt? Sokkal jobb. Tapasztalat.
Sok sikert!