Korábban ezt a receptet használtam folyton:
http://tortadiszites.blogspot.com/2010/03/piskota-keszites-ii.html

, de nemrégiben elkezdtem újabb és újabb piskótákat tesztelni. S lám, beleszerettem az egyik receptbe. Egyszerűen elkészíthető, és az alapanyaglista sem hosszú.

Be kell vallanom, hogy ez a recept már szerepelt a blogon tavaly, hiszen a legelső tortadíszítő versenyünk győztese osztotta meg velünk.

Így készül a méréses piskóta:

25 cm-es, kerek formában készült a következő piskóta:

- 7 tojás
- cukor
- liszt

Ez a legegyszerűbb piskóta-recept, ismertebb néven: mérős módszerrel készült piskóta. A tojásokat egyben a keverőtálba ütjük. Ezután a tojások súlyával megegyező súlyú cukrot keverünk bele. Robotgéppel 10-15 percen át keverjük magas fokozaton. Ezután 6 tojás súlyának megfelelő lisztet forgatunk bele, de már csak óvatosan, nem a robotgéppel. Ezután a tortaforma aljára sütőpapírt teszünk, az oldalát vajjal kikenjük, majd beleöntjük a tésztát. A sütőt előmelegítjük, majd 180 fokon közel 1 órán át sütjük a piskótát. Kisebb, vagy nagyobb tortaformába arányosan csökkentsük, vagy növeljük a mennyiségeket.

Lássuk lépésről lépésre is:

1. Elsőként mérjünk ki 6 tojást, majd mellé a lisztet.



2. Utána üssünk bele még egy tojást a mérőedénybe, és ehhez igazítsuk a cukrot.


Majd az előzőek szerint keverjük össze az alapanyagokat.

9 megjegyzés:

  1. Sziasztok Mesterek!

    Én nagyon kezdő vagyok még a tortadíszítés művészetében, és nem kevésbé a sütögetésben sem.

    Szeretnék készíteni egy tortát most szombatra... és kicsit elakadtam az információ halmokban.
    A torta egy tejszínes-túrós málnatorta lenne. A túró egy kis zselatinnal megfogva, és szerintem a málna is zselé formában kerülne a sütibe (3-4 piskótaréteg közé halmozva mindezt).

    Namost. Olvasgattam a napokban a Rachel Brown - A tortadíszítés alapjai c. könyvet, és nagyon tetszik a díszítési technikák között található "csillagos" - kivágásos torta. Aki ismeri a könyvet biztos tudja mire gondolok. Kék-fehér bevonat és csillagok vannak a felső bevonatból kivágva.

    Azt nem tudom viszont, hogy egy ilyen túrós-málnás betöltésű tortát egyáltalán be lehet-e vonni ilyen módon? Nem fog-e átázni a bevonat?

    A másik dolog amit nem értek (még), hogy mindenhol leginkább cukormasszát használ a könyv. Én marcipánból szeretném mindezt kivitelezni, azon praktikus okból, mert azt szereti a szülinapos, akinek a torta készülne. Szerintetek ezt marcipánból nem is lehet kivitelezni - vagy más technika kell hozzá?

    Minden 5letet szívesen vennék! Előre is köszi mindenkinek, aki megragadja a billentyűzetet, és segít egy kicsit!!!

    Chryss

    VálaszTörlés
  2. Chryss, Marcipánból is kivitelezhető a torta-bevonása ebben az esetben. A titok, hogy megfelelő módon vondd be a tortát vajkrémmel. Az megfogja a krémet. Sőt, a helyedben a tortalapokat elsőként körben egy sávban vajkrémmel tölteném, és belülre a közepére tenném a "tölteléket". Így aztán nem is lenne esélye a krémnek eluralkodni a marcipán-bevonaton.

    VálaszTörlés
  3. Oh köszönöm, ez gyors volt! :)

    Ilyen vajas krémet még nem készítettem, de lehet, hogy tudtomon kívül már fogyasztottam sütikben :) Remélem nem fogja "elrontani" a túrós-málnás töltelékemet. :) - nem lesz túl nehéz a krém.

    Viszont azt mond el nekem kérlek ( :) ), hogy miért favorizálja a könyv - és sok más recept is a cukormasszát? Nekem ránézésre - képeken - ugyanolyannak tűnik. Laikusként pedig annyit tudnék hozzátenni a dologhoz, hogy a marcipáááán finom, a cukormassza meg csak édes. Tehát íz szempontjából is a marci lenne a nyerő. Bocsi az ilyen láma kérdésért... de nagyon izgat a téma, és szeretnék beletanulni.

    Eddig 1 komolyabb tortát készítettem el (Tejszínes epervelővel dúsított torta, eperöntettel, fehércsokoládé szeletekkel - saját kreálmány, bár biztos nem én találtam fel elsőre :D), de azt 3x kellett újrasütnöm 10 nap alatt, annyira ízlett a baráti körnek... és ezért kaptam felkérést a szülinapi tortára is. Szép is lett meg minden, de ugye az egy "habos" és folyós öntetes torta, ami merőben más, mint pl. az itt is látható műremekek. - leginkább a jelenlegi Ország Tortára hasonlított.

    Szóval nagyon lelkes vagyok, csak félek, hogy megveszek 1-2-3 kg marcipánt, meg minden mást aranyárban, és rossz lesz a végeredmény, mert pl. nem cukormasszával dolgozok.

    VálaszTörlés
  4. Az utóbbi időben meglapődtem, mert akikkel beszéltem, mindannyian marcipánnal borítják a tortájukat. Annak szeretik az ízét. Megmondom őszíntén, nem tudom miért népszerűbb a cukormassza nemzetközileg, ez jó kérdés volt, utánanézek, mert ezen még nem is gondolkodtam el. Automatikusan fondanttal dolgoztam én, hiszen, mindenhol ezt láttam. Utánajárok a kérdésednek, mert érdekel engem is.:)

    VálaszTörlés
  5. Igen, egyre több helyen olvasom a tojások súlyának megfelelő lisztről-cukorról. Végül is így lehet elérni mindig ugyanazt, hiszen nincs két egyforma tojás ;-)

    VálaszTörlés
  6. Nos... megjártam a nagykert... elköltöttem egy valagra való pénzt.. :) Mégsem olyan tortát fogok készíteni, amiről fentebb írtam, hanem "rábeszéltem magam" egy ajándékdoboz tortára. :D

    Gondoltam veszek fondantot hozzá... de rábeszéltek az unidec masszára. Van egy elképzelés, hogy milyen lenne a torta, találtam is hasonlót... a nagykerben bevitték a képet a cukrászoknak, és ők mondták, hogy fondantból ez "kivitelezhetetlen" lenne. Csak az unidec-et tudják hozzá ajánlani. Úgyhogy vettem abból is 6 kg-t :D Már csak azt nem tudom, hogy ez a marcipán utánzat meg fog e száradni a tortán, azaz meg fogja-e tartani az alakokat - pl. masnik esetében.

    Ha érdekel valakit... küldhetek majd képet a kész műről - akárhogy is fog sikerülni. :)

    Szorítsatok.. ma nekikezdek lesütni a piskótáákat... sacc 30-40 tojásból :D - 2 emeletesre tervezem a tortát.

    VálaszTörlés
  7. Sütőpor nélkül készül a piskóta???

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése