Ez a tortám az egyik kedvencem. Valahogy tetszik, talán mert nem teljesen szabályos, nem teljesen sima, az egész tényleg olyan hatást kelt, mintha indákkal teli lápban járnánk:))) Vagy ilyesmi...

A díszítés lényege, hogy a piskótát miután betöltöttem krémmel, és összeállítottam a tortát, nem kentem le semmivel, hogy a szabálytalanságát megőrízzem.

Közben elkészítettem a fehércsokis ganache bevonót,  a következőképpen:

- 300 gr darabokra tört fehércsokoládé
- 170 ml tejszín

Gőz fölött melegítjük a darabokra tört csokit és a tejszínt, míg egyneművé nem válik az egész. Ezután félretesszük hűlni, de csak addig várunk, amíg folyós az állaga.

Ezután ráöntöttem egy adagot a tortára, majd hagytam pihenni. Később megismételtem, tehát összesen két rétegben került a tortára a fehércsokis ganache.



Ismét félretettem. Mivel a piskótámat szabálytalanra hagytam, ezért a ganache vastagabban állt a torta tetején, mint az oldalán szétfolyó bevonó. Éppen ezért, amikor a torta oldala már szilárd állapotban várta a díszítést, a teteje még kissé folyós maradt. Éppen annyira, hogy a rányomott icingot kissé elnyelte a fehércsokis ganache. Ez látható a torta közepén.


Ezt a sötétzöldre színezett icingot használtam a díszítéshez.

Miután az icinggal díszítettem a torta oldalát, és a tetejét is, egy fogpiszkálóval néhány helyen belenyúltam az icingba, ami már a tortán díszelgett, és szabálytalanul "meghúzgáltam" az icingot.

Amikor nem teljesen szabályos mintát szeretnél elérni, az icingodat készítsd egy icipicit folyósabb állagúra, mint normál esetben, így az icing a tortára kerülve önmagától formálódik még kicsit. (Főleg a gravitációnak engedve.)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése