Ahogy ígértem, fotókkal is bemutatjuk hogyan készíthetünk fodor-virágokat egyszerűen.
Amire szükséged lesz:
A fodorvirágok közepére készíthetünk vajkrém, illetve royal icing díszítést, tehetünk rá néhány cukorgyöngyöt, vagy egyszerűen egy fondant golyócskát. Azonban készíthetünk olvasztott csokoládéból formák segítségével egzotikusabb díszt is. Ehhez a csokoládét fel kell olvasztanunk, és a kívánt formába tölteni. Ezután csak hagyni kell állni, leginkább a hűtőszekrényben, egészen addig, míg vissza nem nyeri az eredeti, szilárd formáját.
Miután újra szilárd csokoládét kapunk, egyszerűen kinyomjuk a formából.
Ezután következik a szirmok elkészítése. Különböző méretű kiszúrót használjunk, hogy minden réteg egyel kisebb legyen, így lesz szép a virágunk.
Marcipánformázóval a szirmokat körben nyomkodjuk meg kicsit, aki látott már tortás műsort, vagy akár a korábban feltöltött fodor-torta elkészítését, láttam már hogyan kell kissé megnyomkodni a szirom széleit.
A virágszirmok szárítását, pihentetését nem sima felületen végezzük, hanem készítsünk saját formát celofánból, papírtörlőből, vagy egyszerűbb, ha van kész formánk erre a célra.
Miután ezzel is elkészültünk, építsük össze a virágfejet. A szirmokat a legnagyobbtól a legkisebbig helyezzük egymásra.
Jöhetnek a virágunk közepére szánt csokoládé formák. Ezeket szintén kedvünk szerint színezhetjük, s tovább is variálhatjuk, akár apró cukorgyöngyökkel.
A fodorvirágok sokszínűségének is az a titka, hogy csak a képzeletünk szabhat határt. Variálhatjuk a szirmok számát, a formáját, a színét, a virág közepén a díszítést, ahogy kedvünk tartja.
Az angol nyelvű anyag itt található:
Sok szerencsét mindenkinek! Aki kipróbálja a fodor-készítést, nyugodtan küldje el a végeredmény fotóját az info@tortadiszites.hu e-mail címre.
Kellemes napot kívánok mindenkinek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése