Stahl Judit műsorában láttam egy karamell tortát, amit most meg is kerestem, és íme a recept:
(A fotó és a recept is a www.stahl.hu oldalról származik.)


A piskótához:
8 tojás
24 dkg cukor
1 vaníliarúd kikapargatott belseje
24 dkg finomliszt
1 kávéskanál sütőpor
1 csipet só
12 dkg margarin, megolvasztva és langyosra hűtve
A töltelékhez:
30 dkg cukor
2 dl víz
30 dkg margarin
1 dl tejszín
70 dkg natúr tejszínes krémsajt
az összeállításhoz
1 dl víz és
5 dkg cukor a díszítéshez
10 dkg étcsokoládé és
2 evőkanál olaj a tortaformák előkészítéséhez
kevés margarin és
finomliszt

Előmelegítjük a sütőt 175 fokra (gázsütőn 4-es fokozat). Kimargarinozunk, kilisztezünk 2 db 24 cm átmérőjű, kapcsos tortaformát és méretre vágott sütőpapírt illesztünk az aljukba.
A tojásokat, a cukrot és a vaníliarúd kikapargatott belsejét robotgéppel 8-10 perc alatt nagyon habosra keverjük. A lisztet összevegyítjük a sütőporral és a sóval, majd fakanállal óvatos, széles mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabba. Végül jöhet az olvadt, kihűlt margarin is, amelyet szintén finom mozdulatokkal a tojáshabba.
A piskótamasszát arányosan elosztjuk a 2 tortaformában és 30 perc alatt megsütjük. Ha mindkettő elkészült, megvárjuk, amíg kihűlnek. Amennyiben egyszerre nem tudunk 2 tortaformát betenni a sütőbe, akkor inkább 2 részletben készítsük el a piskótamasszát, majd külön-külön süssük meg a piskótákat. (A piskótákat 1-2 nappal korábban is megsüthetjük, ha kihűlve folpackba csomagoljuk őket, semmi bajuk nem lesz.)
A töltelékhez a cukrot és a vizet mérsékelt lángon addig kevergetjük egy 26 cm átmérőjű teflonserpenyőben, amíg a cukor fel nem olvad. Ekkor erősítünk a tűzön, és megvárjuk, amíg a cukros víz 10-15 perc alatt karamellesre forr. Akkor lesz kész, ha a színe sötét aranybarnára változik. Eközben nem szabad kevergetni, mert a cukor visszakristályosodhat.
A kész karamellt levesszük a tűzről, azonnal hozzákeverjük a margarint és a tejszínt: ilyenkor erős sistergés hallható, de ez rendben van. Ezután a margarinos-tejszínes karamellt áttesszük egy keverőtálba, és robotgéppel hozzádolgozzuk a tejszínes sajtkrémet. Ennyi az egész, mehet is a töltelék a hűtőbe, hogy 4-6 óra alatt sűrűre dermedjen. (A töltelék 1-2 nappal korábban is elkészíthető.)
Összeállítjuk a tortát. A tölteléket időben kivesszük a hűtőből, hogy ne legyen hideg, aztán robotgéppel habosra keverjük, mert akkor könnyen kenhetővé válik. Ezután az 5 dkg cukrot összemelegítjük az 1 dl vízzel, hogy a cukor feloldódjon, és magunk mellé készítjük. Következnek a piskóták: mindkettőt 3-3 lapba vágjuk, és a lapokat meglocsoljuk legalább 2-2 evőkanál cukros vízzel.
Végül a lapokat arányosan megkenjük a karamelles töltelékkel, majd egymásra helyezzük őket, és a torta külsejét is bekenjük töltelékkel. (Az összeállított tortát 1 napig nyugodtan tarthatjuk hűtőben, ettől jól összeérnek az ízei.)
A díszítéshez a csokoládét gőz fölött, kevergetve összeolvasztjuk az olajjal. Ezután átkanalazzuk egy pici nylonzacskóba, és a zacskó egyik sarkát ollóval lecsípjük. Így a torta tetejére vékony csoki-csíkokat csurgathatunk a zacskóból, a csíkokat pedig fogpiszkálóval „összefirkálhatjuk", hogy szép, erezett legyen a látvány. A tortát tálalásig hűtőben tartjuk.

4 megjegyzés:

  1. Szia Timi!

    Lehet tudni valamit esetleg a tortás verseny képeiről? Csak hogy nehogy megint lemaradjak róluk. Előre is köszi

    VálaszTörlés
  2. Köszi, hogy szóltál Edina! Épp akartam írni, hogy nagyon elhanyagoltam a blogot az utóbbi időben, de éppen a végkimerültség határán állok, ugyanis szeptember végén le kell adnom a 2. könyvemet a nyomdába, de mellette minden egyéb dolgot én intézek a megjelenés körül, és ugy itt a család és a háztartás is. Ha egyszer befutott író leszek, tuti, hogy lesz egy titkárom!!!
    Ígérem, a blog szuper lesz újra október elejétől, a képeket, azért valahogy felvarázsolom a héten, és szólok, ha sikerült. AZon gondolkodom, hogy ide a blogra kellene valahogy, csak nagyon sok, de valamit kitalálok majd.:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, hogy ennyi elfoglaltság mellet is azért volt időd válaszolni. A képek nem olyan sürgősek, ráérnek nekem akár októberben is. De már annyi is elég, hogy megmondod kb mikortól várható és akkor nem félek, hogy esetleg megint lemaradok róla. Sok sikert és kitartást az új könyvedhez.

    VálaszTörlés
  4. Arra gondoltam, hogy tizesével feltöltöm a képeket. Ma elkezdem, és igyekszem naponta egy 10-es adagot feltenni.

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése