Korábban már leírtam ennek a piskótának a receptjét, itt: Piskóta elkészítése


Amikor elsőként elkészítettem, meg voltam elégedve vele, mert jól használható lett, de nem lett igazán magas.
Azóta rájöttem, hogy 2 dolgot rontottam el:
1. Az én tortaformám 25 cm átmérőjű, és nem 23, mint amire a recept szólt
2. A végén a felvert tojásfehérjét nem finoman kevertem a többi alkotóelemhez, hanem a turmixgéppel adtam neki rendesen.

Most korrigáltam.
Óvatosan kevertem össze a végén az egészet, és a következő adagokat adtam a piskótához:
- 7 tojás
- 5 evőkanál hideg víz
- 13-14 dkg liszt
- 9 dkg étkezési keményítő
- 20 dkg kristálycukor
- 2,5 kávéskanál sütőpor
- 1 nagyobb csipett só.

Az eredmény csodás lett! Sajnos az icing elkészítésére csak holnap lesz időm, de nem is baj, mert egyúttal a piskótámat fel is használom egy ritikül-torta elkészítéséhez. A megalkotásról fotókat is csinálok majd természetesen.

*************************************************************************

1 megjegyzés:

  1. Próbáld ki, hogy nem választod külön a sárgáját és fehérjét és robotgéppel (pl. Bosch MUM, Kitchen Aid, stb.) magas fokozaton egyben felvered, Kb 2-3 perc és hibátlan piskótád lesz. Sosem szórakozom a különszedéssel. Erre azt mondták, hogy a pokolra jutok érte, de aztán megkóstolják a piskótatekercsem, vagy a tortám... :) Érdemes.

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése