TORTA 2: Túrós Dorka-torta



Piskóta alap
(26 cm-es kör alakú tortaformához gyümölcstorta alapjának vagy nyégyszögletes tepsihez. Azért hangsúlyozom, hogy gyümölcstorta alapnak, mert arra ugye még jön rá a puding, gyümölcs, tortazselé, tehát ehhez a mostanihoz mindennek a másfélszeresét vettem, hogy magasabb tortát kapja, de elfért volna akár a duplája is)

Hozzávalók
4db tojás
4 evőkanál víz (mindig annyi evőkanál ahány tojásból a piskótát készítjük)
17 dkg liszt
1 csomag sütőpor
20 dkg kristálycukor

Elkészítés
A tojások fehérjét 4 evőkanál vízzel teljesen felverjük habbá, majd keverés mellett hozzáadjuk a cukrot, majd a tojások sárgáját egyesével, aztán mehet bele a sütőporos liszt. Végig keverjük habverő géppel vagy kézi habverővel. Kész is a massza. Ezt kivajazott kilisztezett formába öntjük és kb 220 fokos előmelegített sütőbe rakjuk. Kb 10 percet hagyjuk így sülni, majd a hőfokot visszavesszük 200-ra és további 10 percet sütjük. A hőfokok persze változhatnak a sütőtől függően, nekem légkeveréses elektromos sütőm van, abban ezzel működik. Persze ha nagyobb adagot készítünk kicsit több idő kell míg megsül. És persze nagyon fontos, hogy a sütőt ne nyissuk ki, különben összeesik az egész. Ja és ebben az esetben én kakóport is kevertem hozzá, hogy kakaós alapú piskótát kapjak.

Túró töltelék

Hozzávalók

50dkg túró
2 dl tejszín (felverve vagy a készen kapható kinyomós is jó)
1 csomag (10g) zselatin por
8 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
1 konzerv barack
1/2 dl baracklé

Elkészítés

Túrót összetörjük, majd hozzáadjuk a porcukrot és a vaníliás cukrokat. Ezt jól összekeverjük. Ezután a zselatint a baracklével felfőzzük és mikor kihűlt, a túróhoz adjuk. Ezután jöhet bele a tejszín, ami igazából ízlés szerint adagolható, ki mennyire akarja puhítani a túrót. Személy szerint, így hogy megkóstoltam már tortában, nekem egyáltalán nem hiányzott volna belőle. A barackot kis kockákra vágjuk és belekeverjük a túróba. Az elkészült krémet kicsit hűtőbe tesszük, hogy összeálljon, majd a tortát két rétegben megkenjük.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése