Gumpaste a legalkalmasabb a cipő elkészítésére, hiszen eszméletlenül jól formázható, sőt kőkeményre szárad a végén.

Amennyiben még nem írtam le a gumpaste elkészítését, most pótlom.

Miből készül a gumpaste, vagy modelling paste:


- 4 tojás fehérje
- 480 gr porcukor (átszitálva)
- 120 gr Tylose por
ezeken kívül:
- egy bögre porcukor az asztalunk, a munkafelület megszórásához
- kevés margarin, illetve vaj a kezünkre, a könnyebb munka érdekében

Elsőként verjük fel a tojásfehérjét, és lassan adjuk hozzá a porcukrot, majd végül a tylose port. Kb. 2 percre lesz szükségünk ahhoz, hogy a megfelelő állagot elérjük.
Ezután kiborítjuk a masszát a porcukorral meghintett felületre, és a margarinnal bekent kezünkkel összegyúrjuk.
Fontos, hogy nem használhatjuk rögtön a masszánkat. Hűtésre, időre van szüksége, így légmentesen,
műanyag zacskóba csomagolva a hűtőszekrénybe tesszük 24 órára.
Ezután, vagy amikor majd dolgoznánk vel, egyszerűen kivesszük szobahőmérsékletre, és felengedjük.


A tylose por, más néven CMC nehezen beszerezhető, de sikerülhet, csak várni kell rá napokat. Viszont helyettesíthető Taragant porral is, ami szintén nehezen beszereztő:))

Így, amennyiben figurákat, virágokat készítenénk egy bizonyos alkalomra a tortánkra, időben szerezzük be a tylose port, illetve az előre elkészített gumpaste masszát. Előre elkészített massza is vásárolható webshopokból, de erre is váni kell általában, és az ára sem túl barátságos.



Elsőként egy golyót formázunk a masszánkból



ezután az egyik végét nyújtjuk, ebből készül majd a sarok



egy fogpiszkálóra, illete hurkapálcára szúrjuk a formázott cipősarkat, így száradhat



Egy műanyag flakonból, üdítős üvegből keskeny szalagot vágunk, ez majd támasztéknak lesz jó.



kinyújtunk egy adag gumpaste-t, és előre gyártott sablon segítségével kivágjuk a cipőnk talpát.



a fogpiszkáló a cipő helyének fixálására is megfelel majd, miután megfordítottuk a kész cipősarkat, és ráragasztottuk kevés cukorsziruppal a cipőtalpat is.



A cukorszirup végig segítségünkre lesz, hiszen az egyes elemeket ennek segítségével tudjuk egymáshoz rögzíteni.








a cipőnk majdnem elkészült, díszíthetjük számtalan módon, ebben az esetben sugarpaste csíkkal.


3 megjegyzés:

  1. Barna pipő arannyal? Szívesen elfogadnám, bőrből (is) ;-)

    VálaszTörlés
  2. Most találtam csak a blogodra. És rögtön ezt a cipőt néztem meg. Leesett az állam!!!! Ez nagyon nagyon klassz. Gratulálok. Én pedig megyek és nézlek tovább...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ez a cipő, most kel nekem is csinálni remélem sikerul

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése