A napokban osztottam meg a facebookon ezt a fotót, és arra lettem volna kíváncsi, szerintetek hogyan készült a tigris szőre?
Eszméletlenül gyönyörű a torta, és az elkészítése fenomenális szerintem.

Először arra gondoltam, hogy icing lehet, vagy karamell, de annyira nem tudom elképzelni, hogy csinálta meg a hosszabb szálakat, így talán a karamell felé hajlok.

Egyébként a hozzászólók többsége is erre a két dologra gondolt, és még a csokoládéra is.

Bevallom őszíntén, még mindig nem tudom hogyan készül a torta, és megpróbáltam megkeresni a készítőjét. Addig jutottam, hogy kiderítettem, a torta aranyérmet kapott a Nemzetközi Torta Kiállításon és versenyen 2011. novemberében, Birmingham-ben.
A tortát Hyun-Ju Doo készítette, és aranyéremben részesült, de itt elakadtam. Annyira szerettem volna a készítőt megkérdezni, hogyan készült a torta, de egyszerűen 1,5 órás intenzív internetes keresés után sem találtam semmit Hyun-Ju Doo-ról. Se egy weboldal, se egy blog, se egy profil sehol.

Egyszerűen egy időre feladtam. AZért aki tudja, hogyan készült a torta, vagy tippelne, tegye meg itt, mert azóta ezen jár az agyam. Azért a napokban teszek még egy próbát az ICHF-en keresztül, hátha elérem a készítőt, és elmondja a titkot. (Azért, ha valaki tud róla valamit, írja meg!)

Köszi előre is.

Related Posts:

  • Chanel nesszeszer készítése Ahogy tegnap ígértem most elolvashatjátok, hogyan készült ez a meseszép Chanel nesszeszer, sőt a bejegyzés végén egy másfajta elkészítési módot is megtekinthettek, amennyiben álló ritikült szeretnétek készíteni. Juhás… Read More
  • Vajkrémes/Tejszínes torta ötletekÖsszeszedtem néhány díszítési ötletet vajkrémes, tejszínes torták elkészítéséhez. Ezeknél a tortáknál a titok a megfelelő díszítő-krém kikeverése, majd a torták befedése a krémmel, végül, de nem utolsó sorban pedig a me… Read More
  • Barna szín kikeverése A fekete mellett a tökéletes barna szín elérése csöppet sem egyszerű feladat. - gondolnánk rögtön, illetve miközben barna ételfestékkel teletömtük a vajkrémünket, vagy éppen a fondant masszát, és a végeredmény még csak … Read More
  • Vajkrémes/tejszínes tortaSokan írták már, hogy nem igazán szereti a családjuk a marcipánnal, fondanttal bevont tortákat, így többnyire tejszínes, vajrkémes tortákat készítenek. Ehhez szeretnének ötleteket kapni.Igyekszem a napokban hasznos tanácsokat… Read More
  • Fondant mennyiségek A fondanttal (akár macipánnal, illetve Unidec-kel) bevont torta szépsége kétségtelen. Na, de mennyi fondant szükséges a tortánk bevonásához? A következő mennyiségek megmutatják, hogyan készülj, hogy ne legyen befedetle… Read More

7 megjegyzés:

  1. Erre én is nagyon kíváncsi vagyok! Már megcsodáltam, de semmi tippem nincs rá.

    VálaszTörlés
  2. én szerintem tudom, miről van szó. kínaiaknál van egy olyan cukorfajta, hogy "sárkányszakáll". hasonlóan a mi vattacukrunkhoz, szálasra húzogatják a cukormasszát, és mogyoróra tekerik rá. és valóban, a rengetegszer, kézzel húzott cukor ezer meg ezer önálló szálban nyúlik ki, egyre finomabb szálakká válva, kb. mint egy kézi vattacukor. gyanítom ez lehet a torta titka.

    VálaszTörlés
  3. tessék, recept és how-to: http://www.instructables.com/id/Do-It-Yourself-Dragons-Beard-Candy/

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm, szerintem sokak nevében!

    VálaszTörlés
  5. szyvesen:) gondolom koreai bejegyzés vagy infó vagy ilyesmi azért nem volt róla, mert ez nálunk hétköznapi édesség, valószínűleg mindenki tudta, miről van szó... persze errefelé már nehezebb:D

    VálaszTörlés
  6. TOVABBITOTTAM A KEPET EN IS, NEM TUDTAM ELLENE ALNI,HAT SZUPER TORTA ,DE HOGY A SZORE MIBOL VAN KESZITVE????????HM ELGONDOLKODTATO!!!

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

5980392

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése