Levelet kaptam az egyik kedves olvasónktól, amelyben az időzítésről kérdezett.Éppen ezért erről szól most ez a bejegyzés.

Elsőként is nagyon fontos, hogy rendben tartsuk az eszközeinket, az alapanyagokat. Sokkal egyszerűbb, ha minden egy helyen van, egy szekrényben, egy kamrában, vagy egy dobozban a szekrény tetején. Általában mindig pont az nincs meg, ami éppen s.o.s. kellene, ezért is legyen rendben, kitisztítva minden eszköz.

A tortadíszítésre időt kell hagyni, de mint láttuk már többször, ez nem egyszerű. Én mindig előre megtervezem a folyamatot, jó előre bevásárolom az alapanyagokat, a fejemben kész a komplett terv, hogy a megfelelő időpontban kész legyen a mesés torta, de szinte soha nem sikerül betartanom a tervet.
Nehezítő körülmény, ha az ember egy fix munkahelyen dolgozik, plusz még kisgyerekei vannak, akikkel mindig történik valami, ami keresztülhúz mindent. Vagy csak betoppan egy váratlan vendég.

Leírom, hogyan kellene szép lassan elkészíteni egy tortát, de természetesen egyetlen nap alatt, sőt pár óra alatt is elkészíthető bármi. Egyetlen fő szabály:

AKKOR DOLGOZZUNK AZ ALAPANYAGOKKAL, HOGYHA MÁR TELJESEN KIHŰLTEK!!!

Pl a piskótát melegen nem is lehet normálisan lapokra vágni. Tehát a legfontosabb, hogy hagyjunk időt hűlni.

A figurákat, kiegészítőket mindig jobb előre elkészíteni, van aminek kifejezetten minimum 24 óra száradási idő kell.

Akkor íme egy tökéletes terv torta elkészítéséhez:

A munkafolyamatok időzítésekor erre figyelj:

-          Mindenesetben jól lehűlt tortán kezd el a dekorálást.

-          A munkafolyamatok között tedd hűtőbe a tortádat.

-          Maximum 3 nappal a kiszállítás/ünneplés előtt süsd meg a tortát, vagy a kekszet

-          Maximum 2 nappal előtte töltsd meg a krémmel

-          Maximum 2-3 nappal előtte készítsd el a dekorációkat (figurák, virágok, kiegészítők), jól ki kell száradniuk.

-          Maximum 1 nappal előtte tedd a borítást a tortádra, majd a dekorációkat is.

-          Mindig legyen otthon plusz anyag, hiszen bármikor történhetnek balesetek, sérülés a tortán.

-          Mindig jó alapanyagokkal dolgozz, hiszen a torta legfontosabb része a piskóta és a krém, így lehet bármilyen csodálatos a kész torta, ha utána senki nem tudja megenni, vagy csak a rossz íze, minősége marad meg az emlékekben.

Amit még kiemelnék! Hogyha előre megsütöd a piskótát, tartsd a hűtőben, viszont légmentesen csomagold be fóliába (átlátszó, frissentartó fóliába), így a piskóta minősége nem romlik. Hogyha nem csomagolod be, akkor kiszárad, megkeményedik.

Bízom benne, hogy tudtam segíteni.

Sok sikert a jövőheti tortához!

1 megjegyzés:

  1. Nagyon köszönöm a segítséget! Kis szerencsével talán sikerül a fejemben levó tervet megvalósítani! :)

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése