Csodálatos esküvői tortákat ajánlanak manapság a cukrászdák, és nem is hinnénk, hogy némelyiket akár mi magunk is könnyen elkészíthetnénk.
Ez a bejegyzés kicsit előre ugrott, hiszen még messze nem tartunk az esküvői torták dekorálásánál, viszont azt demonstálja, hogy miért indult ez a blog.
Szeretném, ha velem együtt, mindenki gyakorolhatná a díszítés különféle technikáit.
Mivel már megtanultuk, hogyan süssük meg a tortát, és hogyan vonjuk be, ezt kihagytam, és kezdjük azzal, hogy mire lesz szükségünk a díszítéshez, és vegyünk alapul egy fondant-tal bevont tortát.
1. Lássuk, mire lesz szükségünk a munkához.:
- Előre elkészített, papírból kivágott minta, a torták tetejére
- 1-es, 2-es, 3-as kinyomófejjel felszerelt, icinggal megtöltött habzsákra.
- fondant nyújtóra
- virág-forma kinyomóra
- fondant vágóra, vagy éles késre
- nyakkendő-forma kinyomóra (de ha ügyesek vagyunk, e nélkül is boldogulunk majd)

2. Alapul vettük, egy, már fondant-tal bevont tortát, és megtöltöttük a habzsákot vajkrémmel. Elsőként apró gömböket nyomunk a torta és a tortalap találkozásához. Ne nyomjuk szorosan egymáshoz a díszítést, hagyjunk ki 1 gömbnyi helyett közöttük.



Helyezd el az előre kivágott formát a tortád tetején, és finoman karcold körbe azt.


Távolíts el a papír mintát, és kövesd a felkarcolt vonalat a vajkrémmel, amit 3-as kinyomófejjel mintázhatsz.



Ezután vedd elő a 2-es kinyomófejjel felszerelt habzsákot, és a minta belső oldalára készíts még egy vonalat körbe.




Miután ez is elkészült 1-es kinyomófejre lesz szükséged, és az előző minta mellé, belülre ismét készíts egy vonalat, de ez már ne legyen sima vonal, hanem pici hullámokat is tégy bele végig.



Ezután is az 1-es kinyomófejű zsákra lesz szükséged, amikor is a másodikként „felrajzolt“ vonalra még egy réteget tehetsz körbe.


Ezt ismételd meg, de úgy, hogy a 2-es fejet használd, és az elsőként elkészített minta tetején menj végig a krémmel.
Ezután az 1-es fejjel még egy réteget tégy ugyanerre, az első mintára.

Ismét karcolnod kell a torta felületét, most azonban az oldalára kell végig sréhen, párhuzamos vonalakat készítened.


Maradhat az 1-es kinyomófejű zsák, és a felkerült minta külső széléről lefelé húzz vonalakat a torta oldalán kijelölt pontig. Bizonyosodj meg róla, hogy egyforma távolságba helyezd a vonalakat, és azok legyenek párhuzamosak.

Amint végeztél, megismételheted az egész procedúrát, ellentétesen.

Hogy tökéletes legyen a szimmetria, középről kezd el felvinni az ellentétes vonalakat, hogy pontosan meglegyen mindnek a helye.



Enyhén lisztezett asztalra nyújts ki fondant-tot, vagy sugar pasta-t, és nyomd ki belőle a picike virágokat.

Az 1-es kinyomófejjel nyomj apró gömböt a virág közepére, ami majd odaragasztja a virágot a torta oldalához.

Ha nagyon profi vagy ebben, rögtön a kinyomófejből rá tudod tapasztani a virágot a torta oldalára, azokra a pontokra, ahol az ellentétes vonalak összefutnak a torta oldalán.



A virágok akkor lesznek tökéletesek, ha mindegyik felragasztott virág közepére nyomsz egy kis gömböt.

Vágj vékony "rúdakat" az icingból.

Ecset és víz segítségével nedvesítsd meg a tortád oldalát azon a ponton, ahová a kézzel csavart rudacskékat ragasztani fogod.




Tapaszd fel a rudacskákat óvatosan.
Picike késsel korrigálhatod az esetleges hibákat. Pl, ha túl hosszú lett a díszítő rudacska a kívánt helyre.

Masni formázóval (kinyomóval) nyomd ki a masni egyes részeit.

Amennyiben nincs ilyen formád, készíts mintát papírból, és éles késsel vágd ki a masnit te magad a kinyújtott pasta-ból.


Kend be a közepét egy kevés vízzel.
Majd a szélek visszahajtásával, és a középen bevizezet részhez való tapasztásával formázd meg a masnit.










Miután az egyes részek a helyükre kerültek, mehet a masni a tortára, amihez ismét egy kis vízre lesz szükség.
Elsőként a masni szárait tapaszd fel, azaz a masni megkötésa után lelógó részt.



Az 1-es kinyomófejjel nyomj egy kis gömböt a masni szárainak és a masni fejének találkozásához, hogy odatapaszthasd a masni fejét.



A dekoráció ezzel el is készült, most már csak össze kell állítanod a torta szintjeit.
Négy darab egyforma hosszúságú tiplit kell a tortába szúrnod. Ezek tartják majd az oszlopokat, amiket gondosan kell elhelyezned, és leginkább a felső szint méretéhez kell igazítanod az elhelyezésüket.




Ezután a felső szinte, egy kis icinggal feltapaszthatod a felső tortádat, és el is készült a remekmű.

 A Tortadíszítés magazin I.évfolyam 1. számában Farkas Vilmos nyári esküvői tortájának elkészítését csodálhatod meg.


A magazinról itt bővebben is olvashatsz, vagy megvásárolhatod a nagyobb újságárusítóhelyeken!!!

http://tortadiszites.blogspot.de/2013/05/tortadiszites-magazin-az.html
 

3 megjegyzés:

  1. szia!
    nagyon szépen köszönöm!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. szia, hadd kérdezzem meg, hogy icing alatt mit értesz és miből/hogy készíted -- köszönöm

    VálaszTörlés
  3. Szia,
    Az icing elkészítését itt találod meg: http://tortadiszites.blogspot.com/2011/06/korona-tiara-tortara-kerites-torta-kore.html
    Az icinggal befedheted a tortádat akár, de leginkább díszítésre használja mindenki, az az anyag, ami itt a képeken a kinyomózsákban van. Készíthetsz icingból virágokat is akár. Teljesen keményre szárad, és sokáig eláll.

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése