Ezer éve nem írtam semmit. Hatalmas fordulatot vett az életem, mióta abbahagytam a Tortadíszítés Magazint. Végre azt csinálom, amit igazán szeretek, és amiben lassan 20 éves gyakorlatom van. Sportedzőnek tanulok, imádom is, igaz éppen a csontokat és izmokat kell magolnom latinul és magyarul, nem leányálom, de tudni kell. stb..
Érthetetlen módon, mióta befejeztem a tortákkal való foglalkozást, egyre több ismerősöm rendel tőlem tortát különféle alkalmakra. Így ismét tortázom.. A magam szintjén. :)

Legutóbb két hasonló témájú tortát készítettem. Mindkettőhöz sütöttem két négyszög alakú tortát, majd betöltöttem a kívánt krémmel. A rózsaszín torta feketeerdő volt, a sárga pedig epres. Körbekentem a beszínezett vajkrémmel. Mielőtt pihenni tettem volna őket a hűtőbe, megszórtam az oldalukat, mivel ilyenkor még könnyebben tapad a vajkrémre a csokoládé, illetve dió reszelék.
Miközben a torták pihentek a hűtőben, elkészítettem a dekorációkat.

 Beszíneztem a fondantot gél festékkel a kívánt színekre. Az rózsaszínű tortánál zöld, piros, sárga, kék színek domináltak, a sárga tortánál egy kikötést kaptam, ne legyen rózsaszín, vagy piros. Tehát itt a lila dominált, színezve egy kis barna, fehér, sárga és zöld kiegészítéssel.
A karámrudakat, azaz a kerítést előre vásárolt gum paste-ből, azaz dekorációs masszából készítettem, de lehetett volna ez pasztillázs, vagy akár zselatinos massza is. Gum paste maradékom volt itthon, így ezt választottam, sőt ez is kőkeményre szárad.
A többi dekoráció saját készítésű fondantból készült. A recept itt a weboldalon megtalálható.


 A kis lovacskák egyszerűen cukorból készültek. Edényben cukrot olvasztottam, ezt formába öntöttem, ahol szépen szilárdult. Mivel csak két formám van, mindig csak egy pici cukrot olvasztottam, s amint megszilárdult, jött a következő. A fű, zöldre színezett vajkrém. A sárga torta esetében nem kinyomózsákból nyomtam a tortára, hanem egyszerűen fogtam egy kanalat, a tortára pakoltam a zöld vajkrémet, és elmaszatoltam. Ebbe belenyomkodtam a teljesen kihült lovacskákat, így szépen bele is ragadtak.

A virágokat, leveleket különféle kiszúrókkal készítettem. Általában minden csak sima lapos lett, hogy a tortát minél jobban befedje a dekoráció, a sárga tortánál viszon néhány nagyobb virágot a fondantból való kiszúrás után egyszerűen egy üres tojástartó kartonba tettem, a közepét belenyomtam, így a szirmai felfelé állva száradtak meg. Ezeknek a virágoknak így tartása is lett. Hagyni kell megszáradni a tojástartóban, de addig is készülhetnek a további kiegészítők. Pl a lófej.


Ehhez világosbarnára színeztem a fondant masszát. Kinyomtattam a mintát, ezt a fondantra helyeztem és körbevágtam késsel. Ehető festéket tartalmazó fekete filctollal (Tortissimó Györgyitől vettem anno) megrajzoltam a főbb vonalakat a ló fején, és nyakán. A szeméhez és a hókás részhez fehér fondantot használtam, a sörényéhez pedig feketét.


A ló sörénye fonva van. Természetesen nem fontam be, csak késsel V alakokat vagdostam a sörényszálak felületére. Össze-vissza. Így abszolút fonott hatást kelt.


Néhány kisebb virág fel is dobta a lovacskát.


Őszíntén szólva, nagyon élveztem mindkét torta elkészítését. Igazából nagyon egyszerű kiegészítőkkel szerintem remek kis torták lettek. A megrendelőknek nagyon-nagyon tetszett. Nekem is. Persze én látom benne a bakikat, nem tökéletesek, egy profi sokkal szebbet készített volna, de elégedett voltam összességében. Amilyen kétbalkezes vagyok, és amennyire kevés időm jut a tortázásra, szerintem egy szavam sem lehet.
Arról nem is beszélve, hogy hihetetlen finomak is lettek. Valahogy érezni lehetett bennük, hogy jó kedvvel készítettem. És ez a lényeg.
Szép napot nektek!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése