Ahogy ígértem, itt a tökeletes keksz receptje. A gyerekeim imádják, sőt még én is, elkészíteni pedig szinte gyerekjáték:)

Hozzávalók:

- 75 g szobahőmérsékletű vaj
- 100 g cukor
- 1 tojás
- 1/2 teáskanál vanília aroma
- 275 g átszitált liszt
- 1 kávéskanál sütőpor
- 1 kávéskanál só

Elkészítés módja:

Melegítsd elő a sütőt 170 fokra. Robotgéppel keverd habosra a vajat, majd add hozzá a cukrot és jól keverd el. Kb. 2-3 percen át kell keverned, hogy összeálljon a cukor és a vaj. Ezután lassan add hozzá a tojást, és így is keverd jól át. Végül a vanília aroma is mehet az edénybe, és egy újabb keverés.

Egy másik edénykében keverd össze a lisztet, a sütőport és a sót. Ezután add hozzá az összekavart vajas "anyagot". Közepes fokozaton 3 percen át keverd az egészet, így jól összeáll a tésztád.

Fél-egy órára tedd hűtőbe a tésztát, természetesen légmentesen lefedve. Az idő lejártával nyújtsd ki 2 nagyobb lapra, és tedd ismét a hűtőbe, ha lehet 1 órára.

Jöhetnek a kiszúró-formák, amikkel kivagdoshatod a kívánt formákat. Még ezután is hűtés vár a tésztáa. Minimum 10 perc, maximum 1 óra a hűtőben, és ezután lesz tökéletes a keksz a sütéshez.
A kivagdosott tésztát azért ajánlott a hűtőbe tenni, mert így jobban tartja majd a sütés alatt a formáját.
8-12 percen át kell sütnöd, vigyázz, mert a széle könnyen túlsülhet, és az már nem jó.

Csakis akkor kezd el a dekorálást, amikor teljesen kihűlt a keksz.

Tárolás, szavatosság:

A keksz légmentesen becsomagolva akár 1 hónapis is tárolható a hűtőben. Amennyiben túl sok lett a tésztád, csomagold be a maradékot, és ezt is tárolhatod a hűtőben sütés előtt.

Sok sikert!

7 megjegyzés:

  1. A képek, receptek forrását sehol sem tünteted fel? Direkt nem, vagy véletlenül?:O

    VálaszTörlés
  2. Érdekes, miért érdekel? A válaszom egyébként, de mindenhol feltüntetem azoknak a fotóknak a forrását, amelyek nem az enyémek, sőt általában rögtön át is lehet ugrani a készítő weboldalára, és ott elolvasni a teljes bejegyzést, illetve több fotót is nézegetni. A többi fotó pedig vagy sajátom, vagy megvettem korábban egy fotóügynökségtől. Így a kérdésedet nem is értem, hiszen feltüntetem, ahol kell. Szép estét mindenkinek! Reggel korai kelés:)

    VálaszTörlés
  3. Mivel valaki kérte, ezért kiegészítem a bejegyzést.: A fotó és a recept a saját könyvemből származik, azaz "A tortadíszítés alapjai" c. könyvből, ami a könyvesboltokban megvásárolható.

    VálaszTörlés
  4. kedves Mummy!

    először is gratulálok az oldalhoz, sokat nézegetem sokat tanulok belőle. Gratulálok hozzá!
    A segítségedet kérném a tökéletes keksz recepthez. mindent szó szerint így csináltam ahogy te leírtad. a kis unokám 2 éves, őt akartam meglepni.
    A keksz maga olyan kemény lett, hogy a fogunk bele törik.
    Tudnál segíteni miért?
    köszönöm. Mária

    VálaszTörlés
  5. még mindig várom a választ! másodszor is megcsináltam, hátha...
    elfelejtettem írni az előző bejegyzésben, hogy rettentően törik a tészta, esik szét.
    miért?
    kösz a választ.

    VálaszTörlés
  6. A sütőportól törékeny lehet szerintem.Én a kekszekbe nem teszek.

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Nagyon örülök hogy megtaláltam a receptedet, eszméletlenül finom lett és tényleg nagyon könnyű elkészíteni! Minden tökéletes volt, nem tört a tészta, finom puhák mégis ropogósak lettek a sütik. Csodálatos! :)

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése