Talán emlékeztek még, hogy milyen sok anyagot kaptam, amikor meghírdettem a társszerző lehetőséget a blogomra. Iszonyatos időhiányban küzdöttem, ez most sem változott, azonban megtaláltam az anyagokat, így sorban be is mutatom őket, ahogy ezt a társszerzőknek megígértem.
Ma Szalaba Krisztina Big Mac tortájának elkészítését követhetitek nyomon.

Szalaba Krisztina
BIG MAC TORTA elkészítése

Jászfelsőszentgyörgyről rendelték esküvőre ezt a Big Mac tortát. A menyasszonyi torta mellé kérték, mert a McDonald´s-ban ismerkedtek meg!
Csoki torta:
12 cm átmérőjű karikában piskótát sütünk:
- 3db tojás,
-60g cukor,
-60 g liszt,
-10 g kakaópor,
-egy kevés vaníliás cukor és sütőpor.
Csokikrémmel betöltjük. Három részből álljon, két lapos-vékony, (de abba is töltünk krémet) és ami a teteje lesz a "zsömlének", azt domborúra készítjük.





Ezután hűtőben dermesztjük, majd átkenjük vajkrémmel, és újra meghet a hűtőbe.




Közben elkészíthetjük a húspogácsákat. A BigMac-hez 2db húsra lesz szükségünk. Tortaburkoló anyagból ugyanakkora kört szúrunk ki mint a betöltött "zsömlénk". Kb 1cm vastag nyugodtan lehet, ne nyújtsuk vékonyabbra. 


Kézzel, szilikon ecsettel,marcipán mintázóval formázzuk,nyomkodjuk, hogy hússzerű legyen. Nagy segítség, ha az eredeti Big Mac képét figyeljük. Az sokat segít mintázásban, színben, kinézetben is.


Airbrush-pisztollyal színezzük: barna, piros, fekete színeket használva. Mind a két oldalát fújjuk meg. 




Színregyúrt anyagból sajtot készítünk (sárga,barna,narancs festéket használtam).
Csak kockára kell vágni a kinyújtott burkolóanyagot, és a széleit végigsímítani az ujjunkkal, hogy kicsit domborúbb legyen.



 A salátához kinyújtom a burkolóanyagot, erezővel mintázom, feldarabolom, s golyós mintázóval a széleit vékonyítom, fodrozom egy kicsit. Ezután zöldre fújom, de figyelve, mert nem az egész egyszínű zöld.




Az uborkákat is elkészítjük. Ehhez henger alakból egyforma vastag szeleteket vágunk, majd kezünkkel kicsit megformázzuk.




Szilikon ecsettel kialakítjuk a magokat. 




Jobb ha a salátától kicsit elüt a színe, ezért a zöld festékbe kicsi barnát is tettem és pisztollyal megfújtam őket, főleg a szélüket. 



A hagymához itt csak kis darabokat kell vagdosni fehér burkoló anyagból, majd kézzel kicsit formázni. 



Glazúrból (1 db tojásfehérje+250g porcukor habosra-fehéredésig keverve) kiveszek egy tálkába kb.3-4 evőkanállal és beszínezem a szószhoz. Ehhez sárga, barna, narancs ételfestékeket használok.
Kis papírból tekert zsákból nyomom majd ezt a BigMac-re a torta összeállításánál.




A zsömleszeleteket is burkolom K2 bevonóval.
Az alsó kettő szélét szilikonecsettel mintázom, itt is nagyon segít a kép.
Ezután barna ételfestékkel, pisztollyal színezem, nagyon ügyelve a színére, nehogy túl sötét legyen.




Elkezdem összeépíteni a hamburgert. Segít, hogy a szószt, az uborkát, a salátát, mindent úgy helyezek el. ahogy az eredetin látom, és így lesz az igazi!









Legvégén étellakkal befújom, csak így fog ráragadni a szezámmag, amit fondantból gyártok rá.
Végül kicsit befújom barna festékkel, de nagyon-nagyon halványan, hogy ez is kicsit sült hatású legyen. 
Hát így készül egy BigMac-torta. :)






0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése