Ma bemutatom, hogyan készíthetünk házilag fondant-masszát, konyhai robotgép nélkül. Nem azért, mert az enyém tegnap tönkrement, és várom az újat, hanem, mert így is remek fondant kaphatunk.
30 dkg pillecukrot 2 evőkanál vízzel, margarinnal kikent tűzálló tálba tesszük. Ezután mehet a tál a mikróba 30 mp-re. Megkeverjük, és visszatesszük ismét 30 mp-re. Ezt addig ismételjük, (kb. 2-2,5 perc) amíg folyékon állagúvá nem válik a pillecukor. Fontos, hogy a kavarásra használt kanalat, kavarót is kenjük be margarinnal még a kavarás előtt. Borzasztóan ragad és nyúlik az olvadó pillecukor. Amennyiben színezn szeretnénk, tegyünk bele az ételfestékből, vagy a porfestékből is.
25 dkg porcukrot daráljunk, vagy szitáljunk át, szitáljunk hozzá 2 evőkanál étkezési keményítőt is, majd öntsük ezt a megolvadt masszához. A munkafelületetet kenjük be margarinnal, és szórjuk meg 5-10 dkg porcukorral (ezt is szitáljuk át előtte).
Erre tehetjük a megolvadt masszát, és alaposan bemargarinozott kézzel szépen gyúrjuk át, egészen addig, amíg az összes cukrot fel nem vette a massza.
Ezután légmentesen csomagoljuk folpack-ba, és tegyük a hűtőbe minimum 1-2 órára, de akár egész éjszakára.
Másnap (később) vegyük elő, és az egészet jól gyúrjuk át, majd a tésztanyújtáshoz hasonlóan kb 2mm-esre nyújtsuk ki. Ezután a tortára is helyezhetjük az elkészült fondant-bevonót.
Amennyiben túl kemény, mikor kivesszük a hűtőből, tegyük néhány pillanatra a mikróba.
Ez a mennyiség egy darab, 26 cm átmérőjű torta bevonására elegendő.

Itt a kisfilm 2 részletben, egyelőre angolul:

Fondant készítése I.rész

Fondant készítése II.rész

Itt találhatsz egy magyar nyelvű kisfilmet is, a marcipános fondant elkészítésével:

http://tortadiszites.blogspot.com/2012/02/marcipanos-fondant-keszitese-kisfilmmel.html

6 megjegyzés:

  1. Szia! :)
    Én még elég fiatal vagyok de én is arra a döntésre jutottam hogy a tortakészítés a legjobb dolog a világon. Megcsináltam életem első fondant masszáját és nagyon szép lett az eslő tortám köszönöm a receptet:)
    Petra

    VálaszTörlés
  2. Szívesen Petra. Azért én sem érzem magam olyan öregnek.:))
    Remélem, hogy a jövőben is tudok hasznos tanácsokat adni. Meg lehet nézni valahol a tortádat? nagyon kíváncsi lennék.

    VálaszTörlés
  3. Szia Timi! :)
    Nagyon sok hasznos dolgot talátam az oldaladon. Gratulálok!
    Elkészítettem én is az első fondant masszát pillecukorból. Nagyon boldog voltam, mert sikerült elészítene. A tortát még be is tudtam vele vonni, de már itt is jelentkeztek a gondok. Amikor kinyújtom és dolgoznék vele, nyúlós lesz a massza. 24 órát volt kb hűtőben, de amikor kinyújtom mégis nyúlik. A rózsát is nehezen tudtam megcsinálni emiatt és össze is esett kicsit ahelyett, hogy megszáradt volna.
    mi lehet az oka?
    köszi
    Ann

    VálaszTörlés
  4. Szia Timea!

    Veletlenul talaltam blogodra,nagyon tetszik sok hasznos dolgot talaltam es fogok talalni.Tovabbi sikereket kivanok.

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Végre találtam egy fondant receptet ami könnyen beszerezhető alapanyagokból áll!
    Nekem egy rubik-kocka tortát kéne elkészítenem január végén, de már most félek :) Nem szeretnék túl nagyot olyan 25*25*25-ös méretű elég lenne elsőre. A piskótát már nagyjából sejtem,hogy valami négyzet alakú edénnyel fogom kivágni,hogy egyforma legyen, de fogalmam nincs,hogy milyen krémet tegyek bele. A fondant nagyon édes, ezért valami keserű csokis vagy savanykásabb (mondjuk joghurt) krémre gondoltam. Egy ismerősöm szerint a tejszíntől elfolyósodik a bevonat szóval nem tudom még milyen legyen, de majd beszámolok róla :) A fondantot úgy gondoltam feltenni,hogy először bevonom az egész tortát, és utána vagdosom bele a kockákat, majd befestem ételszínezővel a megfelelő színre, a mélyedéseket pedig feketével.

    VálaszTörlés
  6. Szia! Nagyon szépen köszönöm ezt a sok érdekes és hasznos tanácsokat, amiket itt kaptam a fondantról és a torta díszítéséről.Még kezdő vagyok ezen a téren és csak nézelődöm és tapasztalatot gyüjtök a segédeszközök terén. Kiváncsiságból elkészítettem egy Barbitortát, hogy mire az unokám szülinapja lessz könnyedén megtudjam csinálni. Hoznék képet róla, de nemtudom hol bemutatni. Nagyon jó a blogod és örülök hogy rátaláltam. Örök hálám érte.

    VálaszTörlés

Fondant készítése

Torta bevonása

Ennyien vagyunk most itt

Összes oldalmegjelenítés

Tortarendelés:

Színek kikeverése

Big Mac torta

Translate

Kedvelt bejegyzések az elmúlt hétről

Rendszeres olvasók

Varrógép torta készítése